FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2013. november 19., kedd

A kamera mögött - Fibula



Ez a fotózás még augusztusra datálható vissza, mikor is Bogival és a modellünkkel, Kamillával felkerekedtünk a fóti homokbányához egy fotósorozat megkomponálására. A képek középpontjában a ruhák voltak természetesen, melyek egytől egyig Fibula alkotások, és egyben a 2013-as Gombold Újra pályaművei. Magát a fotózást sajnos nem könnyítette meg a szeles időjárás és a szemerkélő eső, ráadásul az előkészületek is nem máshol, mint a pusztában zajlottak: a kocsim csomagtartója volt egyben a sminkes pultom és az öltöző is :D Ilyen körülmények között nem volt egyszerű összehozni a sminket és be kell, hogy valljam, nem vagyok a legbüszkébb rá, ma már máshogy készíteném el, de a végeredmény tekintetében nem lett annyira rossz. A képeken nem jön át sajnos, de a sminket lényegében vöröses/bordós füstös, fekete szemmel, csupasz bőrrel és nude ajkakkal tettem egésszé, a lényeg az volt, hogy minél jobban rájátsszunk az ufós vonalra, ami a fotók alapkoncepciója volt. A Fibula ruhák zseniálisak voltak ezzel a hálós, vagdalásos megoldással, a kedvencem a kis aszimmetrikus koktélruha és az uszályos kabát volt. A ruhák tökéletesen megadták a képek hangulatát, Bogi is nagyszerűeket alkotott, na és persze Kamilla is rengeteget adott hozzá, remekül, profin dolgozott. :) Szóval ismét egy fantasztikus projekt részese lehettem, ezt a lehetőséget pedig Boginak köszönhetem egyedül! 







Photo: Peruzzi Boglar
Hair stylist: Kato Sandor
Model: Kamilla/OMG



2013. november 11., hétfő

Foxy Fuchsia



Ez a smink is úgy indult, hogy "Na, legyen belőle valami visszafogott!" felkiáltással nekiálltam megcsinálni, aztán a végén annyi terméket fel akartam használni, hogy mégsem lett olyan visszafogott, mint szerettem volna. A sminkem középpontja így az Isadora Color Chock Glossy Stain - Foxy Fuchsia ajakszínezője lett. Nagyon szuper kis termék, a színébe már első látásra beleszerettem. Igazából ez a szájfény és a folyékony rúzs keveréke, mivel vizes hatású a felvitel után, de nagyon pigmentált, erősen fed. Kicsit ragadósabb az állaga, ugyanakkor emiatt tartósabb is, nem folyik el, és miután lekopott, szép magenta színt hagy az ajkakon.

Ehhez a színhez pont passzolt az ezt megelőzően elkészített szemsmink, ami cicás, ugyanakkor visszafogott földszínekből készült, egy icipici lilával megfűszerezve, amihez a számomra első alkalmas Max Factor Wild kollekció Shadow Pots elnevezésű szemhéjpúdereit használtam. Eléggé csalódtam ezekben a termékekben végül, nagyon porzik, hullik, a színek nem krémesek és nem intenzívek, hatalmas glitter darabkákkal vannak teli, amik aztán szállnak, mint a veszedelem. Konkrétan mind a 3 szemhéjpúder, ami a birtokomban van, ugyanezt produkálta, szóval nem csak egy színnel volt a probléma. Igazi 200 Ft-os smink hatása van, bár mutatott valami fakó színt mikor eldolgoztam a szemhéjamon, de ezek a mindenfelé elhulló glitterek az agyamra mentek.



Amit még a sminkkel kapcsolatban meg szeretnék említeni, az az arcom lealapozása lenne. Vagyis a "nem lealapozása", mert rendes, klasszikus, folyékony alapozót nem használtam. Amióta sminkelést tanulok, végre olyan trükköket és termékeket is megismerhettem, amikkel előtte sosem találkoztam. Ilyen például a Kryolan Dermacolor vonala, ami egyszerűen fenomenális. A Dermacolor termékek lényegében camouflage alapozók, amik nagyon sűrűek, így a komolyabb bőrhibákat vagy a tetoválásokat nyom nélkül eltüntetik. A legjobb bennük, hogy egy nagyon pici is elegendő a tökéletes fedéshez, és mivel nekem nincsenek komoly bőrhibáim, így én sem használtam sokat, mivel csak a kis pirosságot kellett eltüntetnem az orrom körül. Ehhez a kézfejemre kentem egy keveset a termékből (komolyan csak annyit, amennyi az ujjbegyemen volt), majd a Real Tecnhiques Core Collection kis fejű, lapos alapozóecsetével elegyengettem a krémet nagyon vékonyan az arcomon, végül a MAC Mineral Skinfinish Natural púderével rögzítettem. A végeredmény rendkívül természetes lett, és az alapozás egyáltalán nem lett vastag, így a kis szeplőim is átsejlettek az alapozó alól. 



A Dermacolor alapozók bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki tartós és erős fedést szeretne, aki egy olyan univerzális alapozóra vágyik, amit pattanásokra korrektorként vagy a karikák eltüntetésére is lehet használni. Az utántöltős verzió ára kb 1200 Ft (én első körben ezt javasolnám), de van többféle kiszerelésben is, a legnagyobb 25 ml-es, kb 5000 Ft-ba kerül, de az egy hétköznapi felhasználónak 10 000 évig is eltarthat. Na és persze mondanom sem kell, hogy igen nagy a színválaszték is belőle. :)

Végül semmiképpen sem szeretném kihagyni a pirosítót sem. Ez az Essence Blush Stick - 030 Miss Peachy csavarós krémpirosítója az új szortimentből, amit egyszerűen imádok. Gyönyörűen el lehet oszlatni az orcákon, nem foltosodik, a kellemes barackos árnyalat pedig üde színt kölcsönöz az arcnak. Ez a pirosító minden pénzt megér, pláne ennyiért!

Szóval ez lett a kis hétvégi kreatívkodásom eredménye. Nem rossz de úgy érzem, megint ki kéne mozdulnom a komfortzónámból, hiányoznak az extrém sminkek ;)



Arc:
  • Kryolan Dermacolor camouflage alapozó - D4/D1W
  • MAC MSFN púder - Light
  • Essence Blush Stick krémpirosító - 030 Miss Peachy
Szem:
  • Artdeco Pure Minerals szemhéjbázis
  • MAC Paint Pot - Camel Coat
  • Max Factor Khol Kajal - 040 Taupe
  • Essence Quattro szemhéjpaletta - 07 Over The Taupe
  • Max Factor Wild Shadow Paint Pots - 15 Vicious Purple, 05 Fervent Ivory
  • Artdeco All in One szempillaspirál
  • Catrice zselés tus
  • Catrice Eyebrow Stylist szemöldökceruza - 020 Date With Ash-ton
Ajkak:
  • Flormar vízálló ajakceruza - 201
  • Isadora Color Chock Glossy Stain - Foxy Fuchsia

2013. november 10., vasárnap

Nail Club - Őszi Falevelek



A Nail Club mostani témája igen változatos manikűröket eredményezhet, hiszen az őszi falevelek a színek tobzódását rejtik magukban. Az én manikűrömben főleg a vöröses árnyalatot szerettem volna megfogni. Alapnak az Essence It's Grey To Be Here lakkját használtam, erre rajzoltam fel az A-England Percivallal a levelek körvonalát. A kis narancs pöttyöket a levelek körül a S-He 181-es árnyalatával készítettem el, a levelek tövébe pedig a H&M Matte Metallic vonalának lila színét használtam. Végezetül, hogy egy kis csillogást is kapjanak, az ANNY She's Amazing homok hatású lakkja került fel a levelek tetejére. 




Ha tetszett ez a kis mani, akkor nézzétek meg a többiek munkáit is, ott is lehet sok kis szépséget találni:



2013. november 5., kedd

A-England - Percival



Nem vagyok egy vörös köröm fan, de az A-England Percival lakkja egyszerűen elcsábított, a kedvesem pedig lecsapott erre a gyengeségemre, és megajándékozott ezzel a csodával. :) Ez a rubintvörös lakk finishében hasonló, mint az Avalon, és működésében is csak hasonlóan jókat tudok mondani: folyósabb konzisztenciája van, de jól eloszlatható, már egy rétegben jól, két rétegben pedig tökéletesen fed. Tartóssága ennél a darabnál viszont nem a legjobb, egy-két óvatlan mozdulat és már pattogzik is le a köröm végeiről. Ez kicsit elkeserítő, de mindent kárpótol a gyönyörű színe. Nem is fecsérlem tovább a szót, inkább beszéljenek helyettem a képek.