FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2012. augusztus 10., péntek

China Glaze - Summer Neons



Már jócskán közelít a nyár vége sajnos, eszméletlenül elrohant ez a nyár is, számomra olyan, mintha még el sem kezdődött volna. Nem hiszem el, hogy pár hét, és véget ér... Na de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még van bő 3 hetünk a nyár végéig. És ha már nyár, akkor természetesen a körmünkön is csak a legvidámabb, legélénkebb színeket viselhetjük. Első, igazi fizetésemből az első dolgom az volt, hogy a China Glaze Summer Neons elnevezésű kollekciójából vásárolok be pár színt. Hála az eBaynek, fele olyan olcsón jutottam hozzá ezekhez a csodákhoz, mintha egy webshopon keresztül vásároltam volna.

A kollekció 12 élénk neon árnyalatú lakkot tartalmaz, szerény véleményem szerint a lilák és rózsaszínek túlzottan is többségben vannak, igazán tehettek volna bele extrább árnyalatokat. Én 3 színt rendeltem meg: a szövegkihúzók megszokott neon sárgájában pompázó Sun-Kissed-et, az igazi neon pink Hang-Ten Toes-t és a gyönyörű barackos-rózsaszínes Pink Plumeria-t. Mind a 3 rettentően különleges, és garantáltan jó rájuk nézni, olyan szép, vidám színekben pompáznak. Felkenve egyébként mattra száradnak és egy pici csillámos fényük is van. Ez a fény a Hang-Ten Toes-nál kékesebb, a Pink Plumeriánál arany, és a Sun-Kissed-nél arany és sárga kombinációja. Természetesen a képeim ezt nem adják vissza sajnos, mivel fotózni nagyon nehéz ezeket, sosem adják vissza azt a színt a képeken, mint élőben.



Állagra nekem elég furák viszont ezek a lakkok. Nem terülnek olyan szépen, és elég nehéz rendesen eloszlatni őket. Kicsit sűrűbbek az átlagnál és tipikuson olyan lakkok, ahol ha túl kevés van az ecseten már ragad és csúnya, ha túl sok akkor az istenért se akar megszáradni. És el is értünk a legkritikusabb részhez: a száradáshoz. Egyszerűen jó fél óra eltelte után sem keményedett meg, ha hozzáértem valamihez benyomódott, csak is az Essence BTGN fedőlakkal tudtam gyorsabb száradást kicsikarni belőlük. Ez még a Sun-Kissed-nél nem is annyira probléma, a Pink Plumeria viszont egyszerűen kartasztrófa. Aki meg szeretné venni ezeket a lakkokat, mindenképpen fektessen be egy gyorsan száradó fedőlakkra, mert anélkül ezt kínszenvedés kivárni. Tartósságra elég jók szerintem, bár ez nekem sosem volt opció egy körömlakknál.



Összességében ezek fantasztikus lakkok színre, viszont minőségre nem az igaziak, pedig a China Glaze lakkokról mindenki ódákat zeng, de ez a kollekció a színeket leszámítva nem lett minőségi. Mégis, én nagyon örülök nekik, imádom ezeket a színeket, és biztos hogy nem csak a nyáron, de egész évben gyakran fogom őket hordani :)