FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2011. július 6., szerda

Zsákmányolok, tehát vagyok (I.) - Avon



A héten végre megjöttek az áhított Avon és Sleek sminktermékek, amikért már tűkön ültem, hogy megérkezzenek. Most először az Avonos részével foglalkozom, mert ez a sok minden, ami jött nem igazán fér bele egy egész posztba :)


A 2011/9-es katalógusból rendeltem ez alkalommal, igazából olyanokat, amikre eddig kíváncsi voltam, vagy pedig újdonságnak számítottak. Az újdonság név szerint a Colordisiac rúzs, aminek különlegessége, hogy afrodiziákumok ihlette illatot áraszt. Először ezt a koncepciót nem igazán értettem, teljesen azt hittem, hogy ez is egy olyan dolog lehet, mint a feromonos hajzselé férfiaknak. Aztán ahogy jobban elolvasgattam, rájöttem, hogy nem a férfiak elcsábítása a cél ezzel az illattal, csak egyszerűen, jó illata van (és tényleg!! Gyümölcsös, édes, egyáltalán nem zavaró). Akkor meg minek ekkora felhajtás, hogy afrodiziákum így meg úgy? Na mindegy, nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a kollekció egészében a rózsaszín és a vörös árnyalataiból áll, szóval más, kicsit különlegesebb szín nem igazán lelhető fel ezek között, ami azért csalódás. Az én választottam a Satin Sheets elnevezésű árnyalat. 





A Colordisiac rúzsok csomagolása megegyezik a Színmegújító ajakrúzsokéval, ám színre egy gyönyörű rózsaszín-fekete átmenetes csodával van dolgunk. Nekem ez nagyon tetszik benne. :) A képen szereplő árnyalatot krémes pasztell rózsaszínnek mondanám, a valóságban kicsit élénkebb rózsaszínnel van dolgunk, a tesztelésnél a kezemen jóval erőteljesebb a szín, mint amikor az ajkamon próbáltam. Amiben kicsit csalódtam, az a "finishe" a rúzsnak. Jóval krémesebbnek gondoltam, kb. olyannak, mint a Latte vagy az Instant Mocha, de ez inkább egy kicsit fényesebb, vizesebb hatású. Nem rossz, nem baj, ennek ellenére ez egy gyönyörű szín, bárhova, bármikor viselhető. Tartóssága viszont nem igazán észbontó, rajtam evés-ivás nélkül 2-3 órát bírt ki, ez azért lényegesen kevesebb, mint a Színmegújító ajakrúzsokénak, bár lehet, hogy a Colordisiac mélyebb, sötétebb árnyalatai tovább bírják. Nem tudom, ha kedvem támad beruházni egy új színre, jelentem :)




 
Másik szerzeményem egy szemöldök ceruza Dark Brown és két szemceruza, a Glimmerstick Diamonds Emerald Glow és az Arabian Glow Turquoise árnyalata. Legjobban az Arabian Glow-ra voltam kíváncsi, mert ezt a színt már évekkel ezelőtt kinéztem magamnak, de sose jutottam el odáig, hogy meg is vegyem. Most le volt árazva, és úgy gondoltam, itt az alkalom, hogy az enyém legyen. Kibontva a dobozából eléggé meglepődtem, ugyanis a várt türkiz szín helyett konkrétan sötétkék, felkenve pedig gyönyörű királykék árnyalat fogadott. Szemkápráztató ez igaz, de ez NEM az a szín, amit rendeltem! Csak összehasonlításképpen felteszem ide a katalógusban szereplő képet is, hogy mindenki lássa a különbséget.


Az a baj, hogy hasonló eltérést észleltem az Emerald Glow árnyalatnál is. Az általam elképzelt smaragd színű csillogós szemkontúrceruza a swatchon tökéletes csillámos FEKETE. Ha közelről megnézzük, találunk benne
valami zöldhöz hasonlót is, de egyelőre én csak a feketét látom benne. Remélem ha élesben kipróbálom, kicsit változik a megítélésem. 

Balról jobbra: Emerald Glow, Dark Brown, Turquoise

A Glimmerstick szemöldökceruza pedig egy egész kellemes meglepetés, mivel jól kezelhető, szépen kitölti a szemöldököm és úgy látszik, végre megtaláltam magamnak a megfelelő árnyalatot. Egy icipici hibája van: kicsit darabos, például ha végighúzom a kezemen, tehát óvatosan kell vele bánni. Tartósságról nem tudok nyilatkozni, mert még nem használtam őket, de tapasztalataim szerint az Arabian Glow szemceruza nem fog csalódást okozni. Textúrában megegyezik a Supershock gél állagú szemhéjtusokkal, amiket egyszerűen imádok, mert szuper könnyen "siklik" a bőrön, nem maszatolódik, sokáig megőrzi a színét. A Glimmerstick ceruzák pedig szintén tartósnak mondhatóak, tehát nem félek attól, hogy elfut a festék a szememen...csak a leírástól teljesen különböző szín az, ami kis csalódást okozott.